A Dunakanyar Eszperantó Csoport az 1930-as évek közepén kezdett működni

a Magyarországi Munkás Eszperantista Társaság tagjaként.

A régiek elmondása és korabeli fényképek szerint nagy létszámú csoport volt, és élénk társadalmi életet éltek. A csoport kiemelkedő tagja volt Bénik Gyula, aki nyomdászként fordított a váci nyomdában. Szoros kapcsolatban volt a korabeli eszperantó kultúra nagyságaival, dr Kalocsay Kálmánnal, Baghy Gyulával és másokkal. Ezek az egész világon megismert, kedvelt könyvei, valamint az akkori legkiemelkedőbb irodalmi folyóirat, a Literatura Mondo (Irodalmi Világ), az Eszperantó Antológia az ő gondozásában készültek.
A háború, majd 1956 után Vácott ő szervezte ujjá a diktatúrák által szétvert eszperantó mozgalmat, szervezte azt, és tanította a nyelvet. Csoport akkor kezdett működni a művelődési központban, és annak támogatásával, mint annak szakköre. Viszonylag sok tagja volt, diákoktól kezdve a nyugdíjasokig. A 70-es évek közepén egy Kismaros melletti hegyen ideiglenes kilátót épített a csoport. Pesti eszperantisták segítségével a hegy hivatalosan az Eszperantó-hegy, a kilátó a Zamenhof kilátó nevet kapta. Itt éveken keresztül többnapos nemzetközi béke- és kulturális találkozó történt. Tagjaik évente részt vett budapesti és külföldi rendezvényeken, baráti kapcsolatokat létesített magyar és külföldi eszperantistákkal.
Foglalkozások: minden páros hét csütörtökjén 17 órától 19 óráig
Csoport vezetője: Csernák Mihályné