Lelki egészségnap
15.00–16.30: Stefankovics Éva (pszichológus): A stresszoldás lehetőségei elfoglalt szülőknek, avagy amikor úgy érezzük, hogy szakad a cérna – módszerek és tippek szülői helyzetekre
Szülőként mindennap megtesszük a tőlünk telhető legjobbat és teljes szívből szeretjük gyerekeinket. Próbálunk a lehető legjobb szülők lenni! Mégis, szülőnek lenni kihívás. Minden csodájával és szépségével együtt igen gyakran túlcsordul a pohár mindegyikünknél. Sokszor érezhetjük azt, hogy egyedül vagyunk hagyva a hétköznapok kihívásaival, elszigeteltnek, feszültnek érezzük magunkat, folyamatos nyomás alatt és elvárások középpontjai vagyunk. Ilyen esetekben szó szerint elfelejtünk gondolkodni, mert az agyunk gondolkodásért felelős része kikapcsol. Ehhez még hozzáadódik egy-egy jelenlegi élethelyzet régi, elfelejtett érzés és mindezek emlékeztetnek bennünket! Mindezek a saját a tudatalattink képei; és bekapcsol a „harcolj vagy menekülj” része az agyunknak, és ilyenkor azt tesszük vagy mondjuk, amit a legtöbbet tapasztaltunk, hallottunk gyerekként.
Mit tehetünk tehát magunkért? Azért, hogy legközelebb, amikor kiabálva épp tiltanánk a gyerek kedvenc játékát, vagy a türelmünket elveszítve rángatnánk fel rá a kabátot? Ilyen esetekben a leghasznosabb az, ha kivesszük MAGUNKAT néhány perce a helyzetből! Ezekben a helyzetekben lesz hasznos majd a workshop, hogy segítsünk a jelenbe hozni magunkat, különbséget téve a tudatunkban a feljövő régi érzések és a mostani helyzet között.
15.00–16.30: Hász Zsófia (pszichológus): Mit jelent a boldogság a mai fiataloknak?
Sok mai fiatal el van veszve a rengeteg információ, tárgy, digitális eszköz és az online tér világában, ám a lehetőségek ellenére nem érzik magukat igazán boldognak. Egy viszonylag új tudományterület, a pozitív pszichológia szerint a boldogság többről szól, mint a pozitív érzések gyakori átélése, illetve a negatív érzések hiánya. A külső körülményeknél pedig jóval fontosabbak a saját magunk által választott tevékenységek.
A program során az alábbi kérdéseket járjuk körül: Mik azok a boldogságmítoszok? Milyen hiedelmek korlátozzák a boldogság elérését? Mi az a pszichológiai jóllét? Mi a PERMA modell, vagyis a boldogság 5 alappillére? Milyen tevékenységek vezetnek boldogsághoz?
A résztvevők megismerhetik a legújabb elméleteket, megoszthatják egymással tapasztalataikat, izgalmas kérdések és feladatok révén mélyíthetik önismeretüket, valamint konkrét tippeket kapnak ahhoz, hogyan fokozzák saját boldogságszintjüket.
15.00–16.30: Erdélyiné Kedves Ágota és Jindáné dr. Labádi Gabriella (szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensek): Mit enged(j)ünk el? Kit engedünk el? Örökölt szülői mintáink hatása és kezelése – önálló, boldog gyermek nevelése
Szüleink, nagyszüleink, dédszüleink mintája, anélkül, hogy tudatában lennénk, befolyásolja, milyen szülők vagyunk: jól értjük-e gyermekünk jelzéseit, igényeit, s megfelelően reagálunk-e rájuk a mindennapokban. Gyermekünknek ugyanis testi-lelki közelségre van szüksége, hogy értékesnek, szeretetre méltónak élhesse meg magát, ugyanakkor távolságra, hogy személyiségét, saját képességeit kibontakoztathassa. Hogyan tudjuk öröklött mintáinkat tudatosítani, átírni, ami rossz belőlük, elengedni? Hogyan tudjuk a közelséget és távolságot úgy szabályozni az első életévekben, gyermekünket úgy elengedni, hogy majd önálló, felelős, kapcsolataiban, hivatásában boldog felnőtt legyen? Ezekre a kérdésekre szeretnénk példákkal is illusztrált válaszokat adni, a résztvevők – leendő és gyakorló szülők – saját véleményére és tapasztalataira is kíváncsian.
15.00–16.30: Nyíri. N. József (zeneterapeuta): Boldogságra hangolva a zenés játék élményével
A zene, a tánc, és a drámajátékok célja a kapcsolatteremtés, a kapcsolattartás és a közlés megkönnyítése. A gyerekek, felnőttek, akik megtanulják a művészetet mint eszközt használni, nem kifelé mutogatják magukat, hanem idővel befelé figyelnek. Zenében, művészetben, játékban gazdag környezetre van szükségünk, valamint örömteli és kreatív emberek társaságára, akik szeretik a világot. Hogyan lehet játszani? Hogyan lehet az ehhez szükséges érzelmi közeget megteremteni? Hogyan kapcsolódnak össze a művészeti ágak egymással és a mi életünkkel? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a játékokon keresztül.
15.00–16.30: Villányi Dorka (jógaoktató): Jin jóga: az érzelmi elakadások oldása a testtudaton keresztül
Gyere bátran, ha szeretnél betekinteni a jin jóga meditatív, befelé nyitó, az elengedést segítő világába, ahol a módszer elméleti struktúráját a testtartások (ászanák) gyakorlása közben térképezzük fel. A jin jóga a kínai orvoslás és a hatha jóga ősi eszközrendszerét ötvöző modern módszer, melynek jellegzetessége, hogy a jógapózokban a megszokottnál hosszabb ideig, úgy 3-5 percig időzünk. Így fizikai síkon a felületi izmok helyett a fasciára (kötőszövetekre), ízületekre, szervekre hatunk, regenerálva azok sejtképződését, megfiatalítjuk egész testünket. Energiacsatornák (nádik vagy meridiánok) mentén haladunk, ezáltal látunk rá és oldjuk a fizikai blokkok mellett a mentális és érzelmi elakadásokat is. A mély nyújtásokban folyamatosan változnak a fizikai érzetek, feltörő érzelmek és gondolatok, a kihívás az ezekre való tudatos odafigyelésben és elengedésükben rejlik.
Indiát többszörösen megjárt, okleveles jógaoktatóként szeretettel várlak, kortól, nemtől és tapasztalattól függetlenül! Kényelmes ruhát, és kérlek, a saját matracod is hozzad magaddal! Őszintén hiszek benne, hogy a jóga mindannyiunk kincse, és boldoggá tesz, ha felfedezésében támogathatlak.
17.00–18.30: Klinger Mária (pszichológus) és Lőrinc Attila (család- és rendszerterapeuta): A párkapcsolatban lévő kimondott, illetve kimondatlan „szerződésünk” újraértelmezése
A hozzánk forduló párokkal dolgozva megtapasztaljuk, hogy időről időre új egyensúly kialakításának igénye jelenik meg náluk, melynek során a köztük lévő kapcsolat különböző színterein alkotnak új megállapodásokat. A legfontosabb szerződési pontok: a munka, a pénzügyek, a rokonok, a szex, a személyes időbeosztás, a gyerekek. Ránézünk, hogy a párok megismerkedésük elején milyen szempontok mentén kötötték meg szerződésüket egymással. Konszenzuson vagy kompromisszumon alapulnak-e párunkkal létrejött megegyezéseink? Mennyire érvényesek még a jelenben ezek a pontok? Miket lenne érdemes átírni? Hol jelentkezik igény és lehetőség az aktualizálásra?
Ennek az izgalmas, dinamikus, időről időre felbukkanó „újraszerződő aktusnak” a közös megbeszélésére hívjuk meg a workshopra jelentkezőket páros és egyéni munkával, illetve a tapasztalatok megosztásával.
17.00–18.30: Bojtos Tünde (pszichológus): Pozitív élmények: a legfőbb fegyver a depresszió ellen
Az idegsejtek lényegében hasonlóan működnek, mint az izmok. Ha rendszeresen használják azokat, megerősödnek. Bizonyos agyi funkcióinkat átprogramozhatjuk, méghozzá konkrét, új, pozitív tapasztalatokkal. Tudjuk azt is, hogy a viselkedés, a gondolatok, a testi reakciók és érzelmek kölcsönösen befolyásolják egymást. A viselkedés megváltoztatása sikerélményekhez vezet, ezek ugyanakkor pozitív gondolatokat és pozitív érzéseket eredményeznek. Tudatos gyakorlással, ami arra irányul, hogy észrevegyük mindazt a jót, ami körülöttünk, ami velünk történik, jelentősen javul a hangulatunk, sokkal derűsebbé válunk és nyitottabbá további pozitív élmények befogadására. Sőt: nemcsak észrevesszük a körülöttünk történő jót, de képessé válunk pozitív élményeket generálni, újabb lépést téve a boldogság felé.
17.00–18.30: Bencze Éva (mentálhigiénés szakember, neurofeedback tréner): Tanulási és viselkedési zavarok hátterei gyermek- és felnőttkorban, és a kezelés módszerei
Egy életen át tanulunk, tapasztalunk, újabb és újabb ismereteket szerzünk. Ezek hatással vannak az életünkre, befolyásolják a gondolatainkat, reakciónkat, reagálásunkat, viselkedésünket. A gondolkodásunk meghatározhatja a személyiségünket. A személyiségünkkel alakíthatjuk emberi kapcsolatainkat, hatunk a környezetünkre, a világra, és attól függően, hogy mire vagyunk nyitottak, hogy mit tanulunk életünk során, a világ is hatással van ránk. Ebben a felgyorsult világban nagyon sok az útvesztő, ami zavart okozhat a megismerésünkben, ami magatartási problémákhoz is vezethet. Ezekkel a zavarokkal foglalkozunk úgy, hogy miközben megnézzük a problémák hátterét, megbeszéljük jellemzőit, olyan módszerekről is szó esik, amelyek segítségével csökkenthetjük, esetenként megszüntethetjük a tanulási és magatartási zavart okozó tényezőket. Az pedig alapvető fontosságú, hogy a tanulásban és a viselkedésünkben kialakult problémák időben megoldódjanak, hogy az életünk zökkenőmentesebb legyen, és kisebb erőbefektetéssel nagyobb sikert érhessünk el.
17.00–18.30: Balla Edit (coach) és Nagyné Götl Nikolett (pszichodráma vezető): „Lépj ki a mókuskerékből” – találd meg rejtett erőforrásaidat és élj örömteli életet szülőként!
Ha te is azok közé a szülők közé tartozol, akik a reggeli kávét bedobva sokszor még nem tudják, hogyan fogják túlélni a napot, ha állandó lemondással küzdesz, mégis kevés időd van a „fontos dolgokra”, akkor gyere el a workshopunkra!
Életed szerepeiből kiindulva segítünk elgondolkodni vágyaidon és céljaidon. Összeszedheted meglévő erőforrásaidat és a csoport lendületéből erőt meríthetsz azok megvalósításához, hiszen a te jóllétedtől is függ a gyermekeid és a környezeted jólléte!
Mindehhez a pszichodráma és a coaching eszközeit hívjuk segítségül.
17.00- 18.30: Erdei Judit (rezgésterapeuta): A félelmek elengedése meditációs technikával
A meditáció nem más, mint elcsendesíteni az elménket, befelé figyelni, a gondolataink koncentrációja valamire, válaszokat kapni. Ez mind a meditációhoz kapcsolható. A rohanó világban megállni, megállítani a több ezer átfutó gondolatot, és meghallani a belső hangunkat. Ez tanulható, alkalmazható a stressz kezelésére, összpontosításra, a boldogság megélésére. Olyan egyszerű technikákat tapasztalhatsz meg ezen a délutánon, melyek segítenek majd az otthoni meditáció gyakorlásában is. Részese lehetsz egy félelem-elengedő meditációnak, mely könnyebbé teheti az életedet.
15.00-18.00: Szalay Andrea (természetgyógyász és családállító terapeuta): Családállítás – avagy hogyan tudjuk letenni a vállunkról őseink terheit?
A családfelállítás Bert Hellinger nevéhez fűződik. Hellinger Németországban született, és papnak tanult. Így került misszionáriusként a zuluk földjére, ami nagy hatással volt rá. Arra jött rá, hogy az ő békéjük egy belső tiszteletből fakad. Tisztelik a természetet, a családjukat, és nem utolsósorban egymást. Szerintük az életerő mindig az ősöktől jön az utódok felé. Ezt tanítja Hellinger is. Kidolgozta a családállítás rendszerét. A módszer lényege, hogy az életben mindig van egy rend, a szeretet rendje. Ez az élet fő mozgatóereje. Ha ebben a rendben sérülés következik, akkor az az egyéni életekben problémaként, elakadásként jelentkezik. 3 fő területe van az elakadásoknak. Egzisztenciális, párkapcsolati-kapcsolati problémák, és egészségügyi problémák. Ebben a 3 órában a résztvevők ízelítőt kaphatnak a családállítás módszeréből.
19 óra: Prof. dr. Bagdy Emőke (klinikai szakpszichológus, egyetemi tanár, európai kiképző pszichoterapeuta): Egészségesen és boldogan élni!
A délutáni programokon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi e-mail címen tehet meg: vaciatjaro@gmail.com
További információ: www.vaciatjaro.hu
A belépőjegy ára: 1700 Ft.
A belépőjegy a Lelki egészségnap rendezvényeire és dr. Bagdy Emőke előadására érvényes.