websikehealthcheck

Galéria

Őszi Művészeti Hetek 2024

Nagyszerű műsorokkal ért véget az Őszi Művészeti Hetek 2024 rendezvénysorozatunk, mely az elmúlt évek legsikeresebb fesztiválprogramja volt.
Fantasztikus művészekkel találkozhattunk, remek programokon szórakozhattunk közösen. Közel 40 esemény, 11 000 látogató. Hálásak vagyunk, hogy az őszi napokban is minket választottak.

Fotó: Nagy Sándor

Váci Tavaszi Fesztivál 2024

A fesztivál különleges színfoltja a város kulturális életének. Értéket és klasszikus hagyományt teremtő eseménnyé vált az elmúlt húsz évben. E néhány hét alatt, napról-napra olyan előadások váltak elérhetővé a közönség számára, melyek országos szinten is kiemeltek.
Az idei programot is a művészetek sokasága jellemezte. A műsorfolyamban megtalálhatóak voltak a magaskultúra hazai képviselői, komolyzenei és könnyűzenei koncertek, képzőművészeti események, színházi előadások, szórakoztató és gyermekműsorok egyaránt. A fesztivál fontos szereplői ezúttal is a városban élő és alkotó előadó- és képzőművészek.

Fotó: Nagy Sándor

Adventus Domini 2023

Minden évben november végétől a váci Főtér karácsonyi díszbe öltözik. Óriás karácsonyfával, adventi kisvonattal, koncertekkel, gyermek programokkal vártuk a város apraja-nagyját. A Kék házban régi idők karácsonya kiállítással mellett, hétvégén élőszavas mesemondással és kézműves foglalkozással készültünk a gyereknek. A téren felállított színpadon a ismert hazai énekesek és zenekarok adtak koncerteket.

 

Váci Őszi Művészeti Hetek 2023

Az ősz beköszöntével intézményünkben kezdetét vette a már hagyományosnak számító Őszi Művészeti Hetek rendezvénysorozat.  Változatos programokkal vártuk a művészet kedvelő közönségünket, színpadunkon felléptek többek között Zorán, Korda György és Balázs Klári valamint Dés László és Básti Juli, adott egy bensőséges koncertet.
Több zenés színházi előadást is elhoztunk nézőközönségünknek: a Veres1Színház társulatával láthatták a Szép nyári nap musicalt, a Pannon Várszínház az Omega zenéiből állította színpadra az Égi Vándor című rockfantáziát. Az Illúzió Mesterei ismét kiváló világhíres bűvészekkel kápráztatott el bennünket.
Az előadásról készült képeket tovább kattintva bejegyzésben tekintheti meg.

Váci Nyár 2023

Júniustól szeptemberig a Madách Imre Művelődési Központ falain kívülre költöztek a kulturális események. Az egész nyarat kitöltő programokkal vártuk idén is a szórakozni vágyókat. Több mint 10 éves hagyománnyal rendelkező táborainkban a 2023-as nyár folyamán négy héten át biztosítottunk táborozási lehetőséget 8-12 éves gyermekeknek. 29.-k alkalommal szerveztük meg a Váci Világi Vigalmat. A nyári kulturális eseményekről egy kis fotóízelítővel számolunk be itt.

Váci Tavaszi Fesztivál 2023

A Váci Tavaszi Fesztivál Vác városának egyik legrangosabb kulturális eseménysorozata. A fesztivál ebben az évben is számos országosan ismert művészt és előadót vonultat fel a helyi társulatok mellett.
Hozzánk látogatott többek között Zséda és a Talamba ütőegyüttes, Pál Feri atya, Mező Misi,  a Fórum Színház krimi vígjátéka. A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódóan is lesznek rendezvényeink,  Rékasi Károly előadói estje, és fiatoknak szóló #kukoricajancsi zenés színmű várja az érdeklődőket.
Gondolva a legkisebbekre is, tavasszal a Szépség és a Szörnyeteg mesebalett,  a Boribon bábelőadás és  Süsü a sárkány mesejáték került bemutatásra. A programsorozat a komolyzenei koncertektől a könnyű vígjátékig igazi csemegét kínált 2023-ban is  a váci és Vác környéki közönség számára.

Fotó: Nagy Sándor

Őszi Művészeti Hetek 2022.

Beköszöntött az ősz, és vele együtt a kulturális programok ideje is elérkezett Vác városába.
A nagy hagyománynak örvendő Őszi Művészeti Hetek szeptember vége és december eleje között nyújtottak
minőségi szórakozási lehetőséget a város polgárainak, vendégeinek.

Fotó: Nagy Sándor

Váci Nyár 2022.

A Váci Nyár gazdag kulturális kínálatának csúcspontja a két év kihagyás után újra megrendezésre kerülő Váci Világi Vigalom,
a legnagyobb nyári szabadtéri fesztivál a Duna bal partján.

Fotó: Nagy Sándor

Váci Tavaszi Fesztivál 2022.

A fesztivál ebben az évben is számos országosan ismert sztárt vonultatott fel a helyi művészek mellett.
A több héten át tartó programsorozat a zenei programokból kínált elsősorban igazi csemegét a váci és Vác környéki közönség számára.

Fotó: Nagy Sándor

Váci Tél 2021-2022.

Hagyományosan a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó klasszikus és hagyományos programjaink valósultak meg, például a Téli Tárlat, vagy a Szlovák karácsony, vagy a Mikulás. Természetesen egyéb szórakoztató programokkal is készültünk,  Hadházi László volt a vendégünk a Dumaszínház képviseletében. Sárik Péter Trióját köszönthettük  az intézményben, egy zseniális Bartók műsorral örvendeztetett meg a jazz kedvelőket. A Gyémánt Musical Stúdió is készült karácsonyi műsorával.

Fotó: Nagy Sándor

Őszi Művészeti Hetek 2021.

Vác életének évek óta nélkülözhetetlen színfoltja az Őszi Művészeti Hetek, amely a város több kulturális intézményének programjaival egészül ki. A háromhónapos programsorozat a Váci Ősz címet kapta.
Az őszi hónapok elé nagy optimizmussal néztünk. Nagyon sok olyan programunk pályázati forrásból valósult meg. Az ilyen legfontosabb pályázati program a Hangfoglaló program volt, amivel nagyon sok könnyűzenei koncertet tudtunk megrendezni. Ennek a pályázatnak köszönhető az, hogy olyan koncertek is látogathatók a művelődési központban, amikre eddig Budapestre kellett beutazni. Ilyen volt az a Random Trip koncert neves fiatal előadókkal, Berkes Olivér énekessel, valamint a Smoot Jazz Brothers koncertje, vagy a Kelemen Kabátban vendégszereplése, de rajtuk kívül számos népszerű együttes lépett fel az ősz folyamán.

Fotó: Nagy Sándor

Váci Nyár 2021.

A Váci Nyár keretében a helyi formációk mellett országosan ismert előadók is helyet kaptak. Vendégeink voltak többek között Ábrahám Márta hegedűművész, Pokorny Lia, Schmied Zoltán és Ötvös András színművészek, az Arevoir és Galaxisok zenekar, Tóth Gabi, Hevesi Tamás és a Supernem.

Fotó: Nagy Sándor

2020.

A programok látogatottsága igen magas volt, több teltházas rendezvénnyel zárult ez az időszak: az Újévi hangversenyek, a könnyűzenei koncertek, az Irodalmi Szalon műsorai (Udvaros Dorottya, Mácsai Pál), Kőhalmi Zoltán előadása és a farsangi családi nap rengeteg érdeklődőt vonzott.  A Váci Tavaszi Fesztivál is megtartotta rangját: széles kínálatával, színvonalas programjaival biztosította volna, hogy minden korosztály és ízlés találjon kedvére valót a repertoárban. Bogányi Gergely, az Orlai Produkció, László Attila énekes, dr. Bagdy Emőke, Bödőcs Tibor, Berecz András, Farkasházi Réka, Orosz Zoltán harmonikaművész és a Pannon Várszínház neve garantálta a minőséget.

Fotós: Nagy Sándor

Téli Ünnepi napok 2018-19.

A téli ünnepkörhöz kapcsolódó rendezvényeink összefogója a téli fesztiválunk. Az adventi időszakban gyermekprogramokat, komolyzenei hangversenyeket és színházi előadásokat szerveztünk, melyek évek óta nagy népszerűségnek örvendenek. A programsorozat keretében szerveztük meg az Adventi Vásár szabadtéri programjait.

Fotós: Nagy Sándor

Őszi Művészeti Hetek 2018.

Az ősz beköszöntével intézményünkben kezdetét veszi a már hagyományosnak számító Őszi Művészeti Hetek rendezvénysorozat. Az érvényben lévő kormányrendeletek lehetővé tették a beltéri ültetett programok megtartását. Az elvárásoknak megfelelően ebben az évben is volt színház, zene, közösségi programok és képzőművészeti kiállítások. Változatos programokkal vártuk a művészetkedvelő közönséget Vácon, a gazdag kulturális kínálat garantálta a kikapcsolódást minden korosztály számára.

Fotós: Nagy Sándor

Váci Tavaszi Fesztivál 2018.

Ebben az évben tizenhatodik évfordulójához érkezett a Madách Imre Művelődési Központ által szervezett Váci Tavaszi Fesztivál, Vác városának és vonzáskörzetének egyik legkiemelkedőbb kulturális eseménye. A fesztivál ebben az évben is országosan ismert sztárművészeket vonultatott fel és emellett teret adott a helyi kulturális értékeknek is.

Fotós: Nagy Sándor

Őszi Művészeti Hetek 2017.

Az őszi Művészeti Hetek keretében jeles évfordulókról, világnapokról is megemlékezett az intézmény: a Zene Világnapja alkalmából Kodály Zoltánra és Lajtha Lászlóra emlékeztünk egy komolyzenei hangversennyel, Óriási érdeklődés övezte Pál Feri.  A humort kedvelő közönség az ősz folyamán Bödőcs Tibor önálló estjére látogathatott el, valamint a L’art pour l’art Társulat legújabb műsorát tekinthette meg „Halványlila gőz” címmel.  A nagy érdeklődésre való tekintettel a Bánfalvy Stúdió ősszel is bemutatta a művelődési központ színpadán fergeteges musicaljét, a Grease-t, ismét telt ház előtt. Második alkalommal láthatta a váci közönség a Vazul vére történelmi rockoperát is, a Parlando Társulat pedig ismét kétszer megtöltötte a nézőteret A dzsungel könyve című zenés előadásával. A Magyar Állami Népi Együttes „Apám ablakából az ég” című legújabb bemutatóját hozta el Vácra. Izgalmas programokkal vártuk a kicsiket az őszi családi hétvége folyamán. Folytatódtak zenés-táncos estjeink, valamint a Váci Jazz Klub koncertjei is.

Az Őszi Művészeti Hetek emlékezetes pillanatai.

Megszakítás