Koncert
25 éves lett a Váci Serenus Kórus. A kórus, amelyet Brusznyai Margit alapított 2001-ben, s amely a
klasszikus zenei értékek közvetítését tekintette mindig elsődleges feladatának. Már az alapítás
évében a KÓTA jászberényi minősítő hangversenyén elnyerte e „fesztiválkórus” minősítést, majd
hamar 50 fő fölé nőtt a taglétszám. 10. születésnapján pedig „hangversenykórus” lett. Margit 2017-es
leköszönését követően lánya, Patrik Judit vállalta – noha csak átmeneti időszakra – a karnagyi
munkát. A közösségi médiában feltett hirdetésre jelentkező Hornyák Tamás lett a következő vezetője
a Serenus Kórusnak, de a 2020-ban ránk tört világjárvány, a jelenléti próbák lehetetlenné válása
sajnos alapvetően határozta meg a kórus jövőjét. Már Margit leköszöntét követően többen elhagyták
az együttest, ez a tendencia a pandémia alatt és után is folytatódott, így 2024-25-ös évadra kritikussá
vált a próbára járók létszáma, néha 7, 8 fővel tudtunk csupán próbálni. Noha 2024-ben néhány
alkalmi visszatérővel még a Madách Imre Művelődési Központban szervezett minősítő esten „ezüst”
minősítést szerzett az együttes, 2025-ben Hornyák Tamás elköszönt a kórustól. Hogy Margit szellemi-
közösségi alkotása ne enyésszen el, Inotay Gergely próbált meg lelket önteni a csapatba, sikerült a
próbalétszámot és a szólamok arányát stabilizálni, s a közelgő születésnapi hangverseny okán régi
tagok is csatlakoztak a jubileumra készülő kórushoz. Talán nem kincstári optimizmus, hogy a most
visszatérők a születésnapi hangversenyt követően is tevékeny részesei maradnak a Serenusnak, így
tovább gazdagítva Vác zenei életét.
A 25 éves Serenus Kórus jubileumi koncertjére várja régi és új szimpatizánsait, esetleges új tagjait a
Váci Madách Imre Művelődési Központ aulájába.
A kórus repertoárján a reneszánsz elődöktől egészen a kortárs muzsikáig bezárólag minden jelentős
zenetörténeti korszak egy-egy ismert darabja megtalálható, hallható: Palestrina, Purcell, Mozart, Liszt
Kodály és még sokan mások.
Mindenkit szeretettel várunk.