
Értesítjük Vác és környéke alkotóművészeit, hogy idén is megrendezzük a Madách Imre Művelődési Központ Jeszenszky® Termében a Téli Tárlatot, amely immár évtizedek óta a város kulturális életének egyik kiemelkedő eseménye.
Téli Tárlat, amely immár évtizedek óta a város kulturális életének egyik kiemelkedő eseménye.
Vác Város Önkormányzata és a Madách Imre Művelődési Központ folytatni kívánja az évek alatt kialakult hagyományt, mely szerint lehetőséget kínálunk a városban és közvetlen környezetében élő alkotóművészeknek munkáik bemutatására, a váci közönségnek pedig alkalmat teremtünk egy szép kiállításon találkozni egymással és az alkotókkal a karácsonyt megelőző napok hangulatában.
A kiállításra várjuk minden Vácott és környékén (a Duna bal partján, Szob és Göd között) élő és alkotó képző-, fotó- és szobrászművész munkáit!
Várjuk továbbá a Városok Falvak Szövetségéhez tartozó valamely településen, illetve vonzáskörzetében élő alkotóművészek munkáit is!
A részvétel feltételei:
a Magyar Képzőművészeti Egyetemen vagy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (korábban Magyar Iparművészeti Főiskola) szerzett diploma, vagy tagsági viszony az alábbi szervezetek valamelyikében:
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE), Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége (MKISZ), Fiatal Művészek Stúdiója vagy Magyar Fotóművészek Szövetsége.
A tárlat színvonala érdekében kérjük továbbá, hogy az utóbbi években készült friss munkáikkal vegyenek részt, legfeljebb három alkotással.
Kérjük december 4. és 11. között juttassa el a Madách Imre Művelődési Központba a beadásra szánt műveket a következő adatok feltüntetésével:
az alkotó neve, a mű címe, keletkezés éve, méret, valamint levelezési cím, telefonszám.
A zsűrizés időpontja: 2017. december 12.
A zsűri fenntartja magának a válogatás, esetleges kizsűrizés,
és sorozatok megbontásának jogát, valamint kivételes esetben eltekinthet bizonyos részvételi feltételek teljesítésétől!
A kiállításra nem kerülő alkotások átvétele: 2017. december 18 – 22.
A kiállítás megnyitója: 2017. december 16-án, szombaton 16 órakor
Helyszíne: Madách Imre Művelődési Központ Jeszenszky® Terem.
A kiállítás megtekinthető 2018. január 1-ig.
További információ:
Madách Imre Művelődési Központ
2600, Vác, Dr. Csányi L. krt. 63., tel.: (27) 316-411
Koltai-Dietrich Gábor művelődésszervező
Mobil: +36 30 377-3337
koltai-dietrich.gabor@mimk.vac.hu